Frans Timmermanst hatszor választották meg a holland parlament képviselőjének a Partij van de Arbeid holland munkáspárt tagjaként 1998 és 2007, valamint 2010 és 2012 között. 2012-től 2014-ig Hollandia külügyminisztere, 2007-től 2010-ig pedig európai ügyekért felelős miniszter volt.
2014 novemberében Frans lett az Európai Bizottság első alelnöke. Az intézmény legmagasabb rangú szociáldemokratájaként a minőségi jogalkotásért, az intézményközi kapcsolatokért, a jogállamiságért, az Alapjogi Chartáért és a fenntarthatóságért felel. Frans szorosan együttműködik a hét másik PES biztossal, valamint a szocialista és demokrata parlamenti képviselőkkel az Európai Parlamentben és a PES miniszterelnökökkel az Európai Tanácsban.
Az Európai Bizottságnál töltött négy éve alatt Frans irányította a fenntarthatóság érdekében folytatott uniós munkát, ő felelt az ambiciózus körforgásos gazdaság stratégia és a világ első átfogó, műanyagokra vonatkozó stratégiájának elfogadásáért. Az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési céljai uniós megtárgyalásában, elfogadásában és végrehajtásában szintén közreműködött. A Frans által előterjesztett, a műanyagszennyezés megállításáról és az egyszer használatos műanyag hordtasakok megszüntetéséről vagy drasztikus csökkentéséről szóló jogszabályi javaslatot nemrég fogadta el az Európai Parlament. A műanyagszennyezésre adott nemzetközi válaszban is vezető szerepet töltött be azáltal, hogy ismertette a Bizottság javaslatait az ENSZ további tagországai számára New Yorkban, és egyúttal buzdította őket az európai törekvéseknek való megfelelésre.
Frans mélyen hisz a nemek közötti egyenlőségben és a társadalmi igazságosságban. Jogalkotási javaslatai az apáknak, anyáknak és gondozóknak fenntartott családi okokkal indokolt szabadság javítását célozzák EU-szerte a nemek közötti egyenlőség jegyében a munkahelyen és a családi életben. Erősen szorgalmazza a nemek közötti bérszakadék felszámolását, a nők létszámának emelését a szakmai beosztásokban és a politikai vezetésben, és elkötelezett védelmezője a nők elleni erőszak felszámolására irányuló Iisztambuli egyezménynek. Aktívan küzd a diszkrimináció, a szélsőségesség és a rasszizmus minden formája ellen, főként a Bizottság muszlimellenes gyűlölet és antiszemitizmus elleni küzdelmének a koordinálásával.
Frans elszánt és határozott védelmezője az alapvető európai értékeknek, és különösen aktív a jogállamiság védelmében az egyes nemzeti kormányok erősödő autoriter tendenciáival szemben. Figyelemre méltó volt közbelépése a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségének a túlzott kormányzati befolyással szemben való védelme érdekében az Európai Bíróság nemrég foganatosított ideiglenes intézkedései révén, mellyel megakadályozta a legfelsőbb bíróság körében tervezett tisztogatást.
Frans ezenkívül felügyelte a Bizottság azon törekvéseit, amelyek az EU demokratikus változását hivatottak előmozdítani fokozott civil részvétellel és átláthatóbb uniós politikai döntéshozatallal, lehetővé téve a lakosság fokozottabb bevonását és valamennyi szakpolitika tényeken alapulását.
Politikai pályája előtt Frans először a Holland Külügyminisztériumban dolgozott, ahol 1990-ben diplomatának jelölték Hollandia oroszországi nagykövetségére, majd 1993-ban visszatért a Külügyminisztériumba. Ezután az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségek főbiztosa, Max van der Stoel vezető tanácsadójaként és személyi titkáraként dolgozott.
Frans házas, négy gyermek apja. 1961-ben született, és a holland Limburg tartománybeli Heerlenből származik. Mindkét nagyapja szénbányász volt, apja pedig katonai rendőr. Édesanyja – az akkori holland jog értelmében – fel kellett, hogy adja karrierjét, miután férjhez ment. Ez egyike Frans azon korai élményeinek, amelyek arra motiválták, hogy megkérdőjelezze a társadalmi egyenlőtlenségeket, és a nők jogaiért harcoljon egész politikai karrierje során.